Amikor az ember meghallja, hogy gyógytorna, rögtön az orvosra a fájdalomra és egy betegségre gondol. Persze, egy idő után eljuthatunk arra a szintre, hogy már egy injekció sem oldja meg a problémánkat. De vajon a fájó derékkal, vagy a kéz, aki egész nap egy számítógép egerét görgeti, vagy a test, aki egész nap egy székbe kényszerül, vagy az a láb, akin egész nap állunk, mert olyan munkánk van ami ezzel jár alternatív terápiával is kézben tartható? Vagy meg kell várni, hogy egy ügyeletes orvos az éjszaka közepén kijöjjön hozzánk egy szteroidos injekcióval majd egy kúpot is tol a fenekünkbe?! Ez az a pont, ami nekem már nem fér bele, én nem akarom és nem is fogom megvárni azt az utolsó előtti pillanatot, amikor már nem tudom visszafordítani a helyzetet és nem lehetek döntéshozó, mert a testem fogja feladni a harcot, a testben pedig én élek. Bezárva lenni a testembe egyenlő a halálos ítélettel. Ha a blogom szövegezése megint nem szimpatikus, kérlek menj tovább és ne is foglalkozz velem.

Nos, az én testem a kutyusok megsegítése miatt egész nap görnyedt és nagyon érdekes pozíciókat kell, hogy felvegyen ülő és álló helyzetben is, mindeközben előfordul, hogy 30-40 kg-os testet is tartanom kell. Mivel 20 éves versenyzői élet áll mögöttem és nem megfelelő lábtartással születtem, a testem a tudatalattimat használva felvett egy védekező pozíciót és azt, amiben a legjobban fájdalom nélkül tudja mozgatni a különböző részeket. Ez azzal járt, hogy már napi szinten a felkeléstől folyamatos, monoton fájdalmam volt. A testem nem tudott tovább kamuzni a rossz tartással. Ha kicsit keményebb napom volt és még sportoltam is éjszaka jött az elviselhetetlen derék, hát majd érzetkiesés a lábakban. Gyógyszer nem segített (legalábbis csak egy ideig). Mivel ez állandósult, megijedtem. Se dolgozni nem tudtam kedvvel és a sport sem ment zökkenő mentesen. Mindig éreztem, hogy adott mozgásfajta, ill. Édesanyám kezelése, aki gyógy- és sportmasszőr stb. jobb lett, majd 3-4 nap után kezdődött elölről minden. Ez így nem mehetett tovább. Elmentem orvosokhoz, több ortopéd dokinál is jártam, külföldön is. Készült MRI, CT és röntgen is a végén egy papírral távoztam: piriformis szindróma - ülőideg és sacroiliacalis (SI ízület) ízületi probléma - azaz keresztcsont- csípőcsonti ízület. Amikor ezt megtudtam, először kicsit sajnáltam magam, majd eszembe jutott, hogy én ezeket ismerem kutyázásból. De ha én ismerem, akkor egy humán fizios is ismeri.... Aztán beugrott Kati, aki anno különböző sportsérüléseknél segített mihamarabb felépülnöm és visszakerülni a sportba. Hát megkerestem...

Izgalmas volt. Vártam, hogy vége legyen a fájdalmamnak, kíváncsi voltam mit mondhat, mert az orvosok csak szteroiddal megszúrták az ízületet, de annak a hatása 1-3 hónap után visszajött, így megoldást nem találtam. 

Az első alkalommal belépve a fiziós helyre, elmosolyodtam, hiszen hasonló eszközök tárultak elém, csak most tudtam nekem kell rajta 'bohóckodnom', azért mondtam így, mert a Gazdik imádják, amikor a kutyájuk ezeken álldogál és feladatokat csinál, mint afféle cirkusz. Csak hát a kutyus annál sokkal komolyabban dolgozik, mint azt a Gazdi hiszi és sokkal több mindent akarok vele elérni, mint a kutyatulajdonos mosolya. Ugyanis akkor ott megoldunk egy problémát kőkemény munkával és nem szórakoztatni akarunk a kutyussal. Na de endofstory... sport felszerelésben mentem - jól tettem. Állapotfelmérés történt. Elmeséltem mit érzek, mit mondtak és átnyújtottam a papírjaimat, amit az orvostól kaptam. Majd Kati elkezdett feladatokat kérni. Én már akkor izzadtam... mondta, ne essek kétségbe, mert majd következő alkalommal sokkal jobban fogja tudni speciálisan mire van szükségem. Nem is értettem, mert én már majdnem belehaltam a feladatokba, annyira nehezek voltak, pedig még csak háton feküdtem :D . Az első alkalom után azonnal kaptam házi feladatokat, amit otthon nekem a találkozások között szorgalmasan csinálnom kellett. Kati elmagyarázta, ha nem csinálom, Ő a feje tetejére is állhat nem fog változni, ehhez kellek én is és mivel rossz tartás problémáim is vannak az agynak folyamatos instrukciók kellenek, hogy tudjunk változtatni és a szövetekre is kitért, hogy lusták, így őket piszkálni kell, hogy ne álljanak vissza eredeti helyzetükbe. Majd a végén elmosolyodott, hogy szerintem ezt te is jól tudod Barbi.... amúgy igen tudom, mert látom a kutyusokon, amikor a Gazdi nem hiszi el, hogy a fejlődéshez, nem elég az én munkám, hacsaknem mindennap foglalkozhatok az adott kutyussal, mert visszaesik a berögződött rossz mozgáskultúra, az izmok beidegzése rossz információt küld az agynak és nem történik meg a változás. Mert elsőre a rossz mozgás a kényelmes, de hosszú távon a kényelmes mozgás okoz fájdalmat, mert azt sokáig nem tudja fenn tartani, mivel nem az az egészséges. Szóval az állapotfelmérésnél, az izmok latin neve is ismerős volt, azok mit mozgatnak és képzeljétek embereknél hasonló a működés. Ill. a gyakorlatok fontossága, ritmusa, ütemezése a héten, az adott állapothoz mérten, a házi feladat kiadása passzolt az én munkásságommal. 

Mentem ám minden héten, sőt még megyek is. Ez nem fog sajnos azonnal megoldódni. Néha rossz kedvel megyek, mert nincs kedvem. Nincs kedvem megizzadni és érezni a core izmaim nullák, azaz 0. Remegnek az izmaim, izzadok és még jutifalatot sem kapok. Ugye én értem, amit mond a Kati így nem kell rávenni, hogy megcsináljak dolgokat és tudatában is vagyok, hogy miért csináljuk és szükségem van rá. Az én szakmámba ezt nem tudod azonnal elmagyarázni a kutyának. Meg kell éreztetned vele, hogy mozgásszabadságot adok neki és fájdalommentes életet. Megfigyeltem, a kutyák 99%-a  max.2-3 alkalom után, pontosan tudják miért megyek és örömmel fogadnak. Én nagyon sok esetben masszázzsal indítom a munkát. Itt most nálam a masszázst, a köpölyözést és manuálterápiát anyumtól megkapom, Katinál erre nem fektetünk hangsúlyt Ő mást korrigál és máshogy. Tehát a kezelés nála is "egyed" függő, kinek mire van szüksége. A kezelések után alig bírok menni :D olyan izomlázam van. 

4. alkalomnál jártunk, amikor elgondolkoztam, hogy változott-e valami. Akkor mosolyogtam el magam, hogy elmúlt a mindennapos fájdalom. Kati egyébként kérte, ez idő alatt ne járjak edzeni. Nem akartam megfogadni a tanácsát.... de végül nem tudtam ellene menni, így 'jó gyerek' voltam. Gondoltam, most megkérdezem, lehet-e már szintet lépni. Azért az nem semmi, hogy éveken át tartó napi fájdalmam 4 alkalom után elmúlt, igaz?! Olyan könnyedén vesszük ezeket, mi emberek. Pedig amikor mindennap fáj az eléggé beburkolja a napi létezésünket. Kati engedékeny volt, hogy bevehetem újra a sportot az életembe, de szigorúan nézett és elmondta, mit és hogyan szabad. Egyébként amikor jógán voltam, nem véletlenül volt jobb utána. Hasonló feladatokat csináltunk. Kutyázásnál is, ha munkakutyával van dolgom, vagy sportkutyával el kell mondanom a Gazdinak, én nem feladat kéréséből ültetem a kutyát, vagy fektetem. Hasonlóak a feladatok, ne legyen mérges ha hibázik a kutya. Nekem arra a pontra van szükségem, amikor hibázik a kutya. Ne aggódjon az én munkám nem fogja a BH vizsgáját tönkre tenni, mert más kézjelekkel és hangokkal dolgozom, mint Ők. A kutya is egyetlen dolgot fog tovább vinni, azt, hogy amit hibázna a BH vizsgán pl. ültetéskor (azt nem azért hibázza mert paraszt és nem akarja szépen megcsinálni, hanem mert valami akad a lábában, jelez a fájdalomra csak érted megteszi....) azt nem fogja elvéteni, mert kijavítjuk a rossz mozgáskultúrát a beszűkült mozgástartományt és ízületet kímélve tanulja meg használni a testét. Pl. nekem a fenék izmom és comb elülső izmai eléggé sorvadtak, mindent a hamstring izom csinál, ezzel húzva a csípőmet rossz tartományba, ami elrotálja saját magát. Most már tudok helyesen guggolni. Ez megint egy következtetés, hogy hasonlóan működik a humán és az állat fizio. 

Ami következtetést levontam és tanultam az az, hogy beleéreztem még jobban a kutyák helyzetébe, amikor egy bosu labdán egyensúlyoznak, vagy mély izmokat szólítok meg pedig csak egyszerű platformon dolgozunk. Nagyon nehéz egy rossz mozgásformát átírni, hogy az a mindennapokban hasznosuljon. Ha sérülése van, pedig még komolyabb ez az út. Csodálattal nézek erre a lehetőségre, amit a két kezem és alapvetően a gyógytornászok, fiziósok végeznek. Nehezebb meló, mint beadni egy szurit, de egy életre szóló megoldás. Tudom, hogy vannak esetek amikor nincs más választás örökké életünk része lesz a fizio. Ahogy nekem is. Már nem minden héten, hanem lehet csak fél évente egyszer, aztán már csak évente, de szükségem van egy szakemberre. Kutyáknál is pont ugyanígy van. A mozgás egyenlő az élettel. A genetika (én is örököltem sajnos) ill. a degenerációk (ami nekem is van) mindenkiben és minden kutyában ott lehet. Egyre több kutyát látok az utcákon, akiknek a Gazdijuk nem látja, de ez nem azért van, mert nem akarja (mondjuk ilyen is van, de az egy másik blog lesz majd), hanem mert nem látja, mi fiziósok is tanuljuk a helyes mozgást és rengeteg mozgást kell látnunk, hogy kiszúrjuk, hogy valahol valami difi van. Most, hogy belecsöppentem én is, a másik oldalra, már az embereken is látom, hogy sántítanak, vagy félbehajtott testtel haladnak az utcán, vagy csámpásak... nem kifogás az öregség sem számomra. Mozgásban maradni a cél, ha nem tudsz mozogni meghalsz. Magyarországon azt felejtjük el és sajnos orvosok is, hogy egy fizios nem az Ő munkáját akarja elvenni, hanem pont azt segíti meg. Egy műtét nem megoldás, onnan lábra kell még állni és nem mindegy hogy! Az életösztön felállít, de ha nem jól később más is sérülni fog. Nem szeretnék kés alá feküdni, inkább az agyamat tréningezem és a testemet, hogy az egészségesebb élet felé billentsem. 

Az biztos, hogy nagyon nagy segítséget kaptam, így a munkámat tudom szinte már fájdalom mentesen végezni. Azt pedig látni, amilyen tudással dolgozik Kati, az szuper élmény volt. Most kimaradt pár hét, úgyhogy sos foglaltam is időpontot, mert érzem, hogy baj lesz. Mókás volt megtapasztalni ezt az oldalt is, majd a jótékony hatásait is.

Fiziót minden kutyának és Gazdájának!

u.i.: Katival viccelődtünk, hogy a Gazdikat elküldeném hozzá, csak 1x, hogy megéljék mit csinálok a kutyusokkal és a másik oldal pedig, hogy sok olyan esettel is találkoztam, ahol a Gazdának és kutyának ugyan az volt a baja. Hupszi szimbiózis???? Nehéz téma, de létezik, csak ezt nehéz megláttatni az emberekkel.De már vannak akik érzéeklik. De ez is majd egy másik blog lesz.... Omis pedig a legnagyobb nyugalommal alussza végig, amíg én a háttérben izzadok....

Bár mentális problémákról is tudnék írnék, mégis maradnék most az én szakterületemen, hogy ne csak mint személyes véleményt osszak meg, hanem mint fizioterapeuta is alá tudjam támasztani az érveimet. De mindezek előtt, ahogy már megígértem az első blog írásakor teljes véleményemet felvállalva írok, ezért kérlek majd ne bánts, ha nem áll közel Hozzád az én gondolatmenetem. A mentális sérülése a kutyáknak viszont egyenes arányosságban van a testi megpróbáltatásokkal egy retikülbe zárva egy shopingolás során.

Írásaimat mindig az adott nap határozza meg, ha nem írok néha azért történik, mert annyi minden felmerül, hogy végül megállapodok magamban, amíg nagyobb késztetést nem érzek egyik téma iránt sem, inkább nem írok róla. A mai napon viszont úgy éreztem, elég volt és ki kell magamból írni/beszélni.

Egy üzletben mellém állva egy középkorú hölgy mellől aprócska, nagyon halk sírdogálásra lettem figyelmes. Próbálom az életből beszűrődő kutyás dolgokat figyelmen kívül hagyni, mert hiszem, attól, hogy kutyákkal foglalkozom nincs egyenes arányosságban azzal és nem jogosít fel arra, hogy bárkit emiatt megszólítsak, megállítsam a napi rutinjában, kizökkentsem. Ám amikor újra hallottam, a fejemet már a kis hang irányába fordítottam, ahol egy apró, pár hónapos mini tacskó puppy-t láttam egy kenguruban (tudod, amiben az anyukák cipelik az ember gyermekeiket) kuporgott. Aztán elsőre eldöntött fejjel csodálva néztem azt az apró lényt, hogy "de cuki" ,  majd elfordítottam a fejem. Pár másodperccel később az agyam visszajátszotta a képet, amit láttam és eltűnt a "cukiságfaktor", akkor hozta elő mélyről az agyam, hogy a kutyusnak ömlött a nyál a szájából, szemei nem csillogtak, hanem inkább hunyorogtak. Nem vagyok kutyatréner, de azt gondolom a boltba a zaj és fények számomra is ércesek, sőt a fűtés, ami 32 fokot nyomott magából, hogy a nyitva tartott ajtón beömlő -2 fokot 24 fokon tartsa sem volt kellemes, amikor pont az arcomba vágott. Pedig én egy ember vagyok, egy embereknek készült boltban, ahol minden érzékszervemre hatni akarnak, hogy dupla adagot, vagy dupla mennyiségű ruhát vásároljak mindezt lehetőleg minél gyorsabban. Szóval a mentális sérülése a kutyának biztos vagyok benne, hogy bekövetkezik, de erről szívesen meghallgatnék, de bevallom már hallgattam trénerek, etológusok véleményét. 

Viszont! Fizioterapeuta szemmel.... emberek miért csináltok gyereket egy négy lábon járó kutyából? Mostanában egyre több fancy retikült, kist táskát, hátitáskát stb. látok, de most érdekelt a téma és érdekesség képen felmentem a mostanában oly sokat reklámozott és hiper-szuper Temu és Shein oldalakra, majd beírtam a kereső szavakat. 100000 darab "szakszerű" kutya cipelésére alkalmas sz@rt találtam! 

Nos. a baj ezekkel, hogy abnormális tartásra kényszerítik ezek a gazdik a kutyájukat, közben pedig a menés által még lötyögtetik is őket, tehát a gravitáció ebben az esetben is elég komoly hatással van rájuk, majd meghallanak egy ismerős köszönését és jól oldalra libbentik őket, majd a derekukkal ütközve megállítják az ilyen-olyan táskácskákat. A kutyusoknak négy lábuk van. Biomechanikailag arra születtek, hogy ez a négy láb mozdítsa a gerincet és a lábakat. A gerinc mozgása limitál, keresztcsonti tájékon pedig legnagyobb a mozgás. A gerinc szakaszának van egy "veszélyes" része a "loin" megnevezésű rész, ahol a gerinc nem kap csontos alátámasztást, hisz a bordák nem kísérik végig, így ha a kutyusnak nincs megfelelő hasizma a sérülés veszélye még nagyobb. A rövid lábú hosszú testű kutyák pedig még ennél is veszélyeztetettebbek, mert nekik ez a szakasz sokkal hosszabb és statikailag sokkal rosszabb felfüggesztéssel rendelkeznek. Szóval, amikor olyan táskába helyezik be a kutyust, ahol a két hátsó lábára késztetik a kutyák tartását és a két mancs elől kikandikál, ez a rész amit már írtam, a legsérülékenyebb a legtöbb erőt kapja és a legtöbb súlyt kell tartania. A kutya teste elmerevedik, pangó vér keletkezik, amik a fascia rétegre hatással vannak, azok pedig az izmok mozgására majd azok szépen az ízületekre is ráfognak. Próbálok nagyon jól fogalmazni és átadni az egyszerűségét, hogy ezek az állatok, nem két lábon közlekednek és egyáltalán nem akarják átvenni a gyerekek szerepét. Bár látok két lábon ugráló, pánik arccal néző kutyusokat a gazdira hogy - léééégyszi vegyél fel - de az már megint a mentális szeparációs probléma, az nem az én területem. 

Fizioterapeuta és mozgásterapeuta szempontból én nem ajánlom ezeket a táskácskákat még akkor sem ha a "Gucci" ajánlja. Kérdések amiket szerintem fel kellene tennie magában az embernek mielőtt ilyet használ:

-  Miért akarom használni? Milyen típusú kutyám van? Hány kilós kutyám van? Kutyám van? Mennyi időre akarom betenni a puttonyomba? 

Természetesen van olyan szituáció, amikor a kutyus mozgásképtelen és tudom, hogy az élet is hozhat szituációkat. Ezért ha mégis emellett a szállító eszköznél döntesz, hogy háton, kézben cipeled őt, tedd meg érte, hogy nem azért választod, mert:

- jó a márka jelzés rajta és passzol a szemüvegeddel. Megfelelő méretű, azaz a kutyusod méretéhez van szabva. Szabadon tud benne mozogni, számára kényelmes pozíciót tud felvenni. Az alja legyen merevített, hogy minél könnyebben tudja a helyzetváltoztatást megtenni. Ne kényszerítsd, a lábakat, mancsokat a táskán kívülre, lábakat széthúzva és lyukak által ahol kidughatja a lábát rögzítve. Legyen olyan hely, ahol elbújhat, behúzhatja magát, ha úgy érzi nincs szüksége több ingerre és tudja a saját testét az összes ízületre való tekintettel teljes mozgáspályájában mozgatni.

Egy utolsó tanács: Kérd ki trénered, állatorvos, fizioterapeutád véleményét az adott eszköről! - ez csak egy kérdés, ami a kutyád egészségébe kerülhet.

Válaszd a mozgást és engedd meg kutyádnak, hogy kutya lehessen!

Pacsi

Bár Olaszországba többször volt lehetőségem utazni, a csizma sarkában délen még nem jártam. Az utazás célja, most kivételesen nem az állatokról szólt. Egyet viszont biztosan mondhatok ló és kutya nélkül is elferdített fejjel lesem a kutyák mozgását (vajon sánta-e, van-e mozgásszervi problémája), azt, ahogy viselkedik a gazdája mellett - azt, ahogy a tömeget, zajokat kezeli és megállapítok. Természetesen ez a megállapítás kinek mit jelent, én a saját értékrendem szerint magamban elhelyezem az adott szituációt, levonom a következtetéseket és elgondolkozom, hogyan lehetne másképp, vagy mit is kéne nekem ebből elraktároznom. Az is biztos, ha olyan személy, személyek ülnek körülöttem bevonom őket, kíváncsi vagyok vajon ők mit látnak az adott szituációban és ezt attól függetlenül, hogy van-e négylábúakkal kapcsolatosan tapasztalata. Szeretek beszélgetni…ahogy pedig fürkésző szemekkel kerestem a különböző fajtájú, avagy éppen nem fajtájú kutyákat rájöttem, hogy tetszik amit látok, legalábbis találtam benne olyat ami tetszik.

Az biztos, hogy az olasz mentalitás, amit mindig emlegetünk, még aki nem is volt ebben az országban tudja mire gondolok, ezen a déli részen többszörösen igaz. A szabályok szinte folyamatos átlépése, a laza és szertelen gondolkodás, talán az ottani autók állapotában a legszembetűnőbb, ugyanis ütöttek kopottak, mert néha koccannak egyet velük, de a kereszteződésben is sajátos rendszert használnak és tényleg bárhol legyenek, éppen azt alkalmazzák, amivel ők azt érzik, hogy átkelhetnek az adott helyen biztonságban. Szóval nem is a turizmusba szeretnék belemenni és elmesélni, hanem hogy ez a szertelen, számomra is (pedig én egy eléggé szabadlelkű nem beskatulyázható embernek tartom magam) megfejthetetlen élettel teli lazaság a mentalitásban magas fokon ég bennük, ami az életük minden részére kihat.

Nem láttam sok kutyát. Nem láttam a különböző menő fajták minden féle méretben való felsorakoztatását. Nem láttam színes pórázakat, ruhácskákat. Ha láttam ezeket én úgy érzékeltem, hogy turista kutyus lehet. Szépre nyírt szőrrel és szinte már-már – sőt ki kell, hogy mondjam ékszerként használt kutyákat is láttam. Ezek csak a megállapításaim, nem pedig minősítés, mielőtt esetleg valaki azt hinné. Ahol én élek, Győrben, ott a kutyatartás teljesen más kereteket öltött, azzal tudom igazán összehasonlítani, ami hatással van rám is és arra is, amikor a kutyákkal sétálni megyek.

Amúgy van ám még észrevételem… az olasz temperamentum azt hozza még magával, hogy az emberek simán átkiabálnak az utca másik oldalára, ha ismerős arcot látnak és köszöntik egymást, de az autóból kihajolva is megteszik ugyan ezt, sőt meg is állnak akár éppen ott, ahol vannak. Az ilyen megálláskor, akinek kutyája van, a kutya is részese ezeknek az energiáknak. Az örömnek, amikor üdvözlik egymást az emberek és valóban kíváncsiak arra, miért sétált a másik is éppen ott, ahol ő…. de a legjobb, ha mind a két barátnak van kutyája, mert akkor a kutyák is tudják egymást üdvözölni. Ez pedig kontakt. Kontakt emberrel, fajtárssal és egy csodálatos pozitív megerősítés az érintkezésre. Ez a kutya ha tovább halad, ugye -  még mindig az olasz kutyusukról beszélek és találkozik egy egyébként idegen ember és annak idegen társával, hasonlóan a kontaktot és az interakciót fogja keresni, pozitívan. Ez a kulcsszó, pozitív – ami a negatív ellentétje ugye, ami egy félelem is lehet. Az olasz embertársunk pedig mindeközben szemkontaktust keres a gazdival és mélyen a szemébe néz, ez is olyan kellemes köszönő érzés. Bár be kell vallanom valamit, az elején nem értettem én sem, mit bámulnak. De semmit. Emberszámba néz és nem közvetít magából energiákat, legalábbis megvető energiát semmiképpen sem. A hajad, a bőröd a ruházkodásodra kiterjedően. Csak elhalad melletted és jelzi, nem fog bántani…. mert mi emberek is ilyen egyszerűen működünk ám. Csak most valahogy túl lett gondolva a tiszta kommunikáció, a jelzések is ezáltal. Nem jó ha rád néznek nem jó ha rá nézel… vagy valami ilyesmi, ezt meghagyom a pszichológusoknak. Az egésszel azt szeretném mondani, hogy nem mindegy miben szocializálódik a kutya. Mi veszi körül, milyen ingerek, milyen társak, egyáltalán saját fajtársával megtanult kommunikálni, érti a többi kutya jelzését… húúúúú rengeteg gondolat tudna kibukni belőlem.

Mellé írnám az itthoni megfigyelést, mert lehet akkor érthető a már oldalakon taglalt érzésem. Itthon, ha meglátunk egy másik kutyust, átmegyünk a másik oldalra. A kutyát nem tanítjuk meg szobatisztaságra, hanem pelenkát teszünk le, majd „jóvanazúgy” el van a kutya 12 órát is otthon, egyedül. Nem visszük a többi kutya közé, mert amúgy félünk tőlük, csak a Nyúnyókát szoktam meg és a szőre is épp most lett megkozmetikázva, nehogy az a nyálas kutya összeturhálja… na és akkor a többesszámból ki is jönnék, mert azt hiszem én nem ezt a vonalat követem. Szóval találkozom még olyannal, hogy a felelős kutyatartás kimerül abban, hogy megveszem a drága kutyát, komoly tenyésztőtől, majd felemelem e kezem, mintha egy Audi-t (azért Audi, mert Győr….)vettem volna, hogy na ezzel soha semmi baj nem lesz. De a kutya megnő, idősödik, változik és ne felejtsük, mivel az ágyban alszanak már velünk, hatással van rájuk, ha éppen válóperben vagyunk, dolgozunk, felmondunk, berugtunk, jó kedvünk van, boldogok vagyunk…. stb. Olyan éles receptoraik vannak, hogy mi azt elképzelni se tudjuk. Szóval, amikor a kutyával sétálsz és meglátsz egy embert, biztos, hogy a kutyád miatt térsz át a másik oldalra? -  ilyenkor tök jó tud lenni, hogy megérzed ezt magadon, gyorsan felteszed magadnak ezt a kérdést és megpróbálod megválaszolni, miért izzadtál le, mert szorítottál rá a pórázra, miért feszült meg a tested, kezdtél el rövidebbeket lépni… miért csapod el a fejed, holott jelezhetnéd a másiknak, hogy nincs semmi baj, ha közelebb jön…. szerintem nem vagy biztos magadban. Abban, hogy magadat kordában tudod tartani. A kutya pedig ezt érzi, hogy bizonytalan vagy és félelmet, szorongást váltasz ki belőle. Támadni fog. A legcukibb Nyúnyóka is. Nem agresszívan, azért mert hangos, azért mert a fogát megmutatja, csak fel kell használnia, be kell mindent vetnie, hogy Téged megvédjen, mert érzi, hogy félsz.

A kettő gondolatomat pedig összehasonlítva, hogy amíg egy frusztrált társadalmi mintát veszünk fel, bezárkózunk és az egocentrikusság felé haladunk, addig nem hogy a kutyánkkal és nem hogy a kutyánkat, de az embereket sem fogjuk megérteni, elfogadni. Amúgy kutyakakit is szednek, mert nem ciki lehajolni a kutya meleg kaksijáért, amit aztán ki kell dobni a szemetesbe.

Mosolyogj és szedj kutyakakit, vagy szedj mosolyogva kutyakakit.

Számomra az első suli, amit Omissal csinálhattam végig, az első olyan élmény volt, hogy tényleg létezik, hogy olyannal tanulhassak és azt, ami érdekel. Mindig is utáltam az iskolát. Nem találtam meg magamat, nem találtam meg azt, ami engem érdekel. Kényszernek éreztem és a mai napig, ha arra gondolok, hogy vissza kéne mennem ezekbe az iskolákba, sajnos nem túl jó érzést váltanak ki belőlem. 

Miért tudok Omissal tanulni? Ugyanis a középpontban az állatok vannak, Omis az "elszenvedője" mindannak, ami segíti a tanulmányaimat, hogy megismerjem minél jobban a kutya anatómiáját, a kutyával való közös munkát. Ő ebben remek társ. Mivel már egy sulit végig csinált, így nem éri meglepetés, sőt mintha tudná, hogy vele kapcsolatos. Otthon és az iskolában is, rajta és vele gyakorlok. Húzom- vonom (kérlek aki olvasod, ne vedd komolyan, nem kínzom), természetesen figyelve arra, hogy mikor van szüksége szünetre. Ez amúgy is nagyon fontos, akkor amikor terápiában dolgozol egy kutyával. Nekik is van személyiségük, problémájuk, fájdalmuk és nem mindig készek egy "teljes-test" masszázsra. Nem tudod megmondani neki, hogy kérem feküdjön az oldalára és élvezze, ha pedig diszkomfortja van nem mondhatod, hogy nyugiiii ez tök jó lesz. Úgyhogy minden esetben a legnagyobb tanító számomra Omis.

Az első sulikor a fő szempontom az volt, hogy rájöjjek ez csak egy fellángolás, vagy annál több. Nyilván az első gyakorlati óra után, tudtam, nincs "esélyem" mással foglalkozni, csak ezzel. A másik dolog, ami számomra a legnagyobb dolog volt, hogy akkoriban Omis rengeteg orvosi vizsgálaton részt vett, sőt sajnos a járás szinte lehetetlenné vált számára és nem találtunk megoldást. A műtéti megoldást szinte elképzelhetetlen volt, mivel annyi mindenhez kellett volna hozzá nyúlni. A gyakorlati órák elteltével, Omis 180 fokos fordulaton ment át, akkor nyert értelmet számomra a tanulás.

Haha, jó későn. De inkább később, mint soha, azt hiszem ezt szokták mondani. Újra kell formálnom a tanulást, még mindig nem megy igazán egyszerűen, főleg, hogy oktatásban még mindig nem igazán jó rendszerben tanulhatunk. De érzem a lehetőséget és saját magam választom ezt. Imádok orvosokkal együtt dolgozni, saját történeteiket hallani, látni és érezni dolgokat a kezemmel, amikor egy orvos az adott helyre irányítja a kezemet. Fantasztikus működéseket látunk és érzékelünk.

Jelenleg Omissal a Fizioterapeuták képzésén járunk, ami 14 hónapig tart. Elismerem, sokkal nehezebb dolgom van, mint gyerekként, hiszen most sok mindent kell összeegyeztetni. Most nincsenek szabad napjaim, most nincs kikapcsolódásra idő, mert nyomni kell. Ha nem iskolapadban ülök, úton vagyok egy Blökihez, vagy éppen a másik munkahelyemre tartok Ausztriába. Ezt az utat választottam. Megterhelő de mégis gördülékenyen megy. Talán ez is mutatja számomra, hogy bármire képes lehetek. Mindennapos tervezés, szervezés, lemondás. Sokaktól hallom, hogy ugyan ezen az úton járnak, felnézek rájuk. Most pedig én vagyok ebben a cipőben. Egy plusz dologgal segítve. Omis mellettem van, úgy érzem támogat. Sosem látom rajta, hogy fáradt, mindig kész arra, amit csinálunk. Pozitiív és vidám, ha velem kell dolgoznia, sőt már másnak is átadja magát, hogy a teste kis részeit tapizhassák. Szóval...

Edukál a kutyám! 

Szerintem ez egy alapvető mentalitás. Szeretsz-e sétálni. Ha igen, egyedül, másokkal, akár a kutyáddal? Vagy inkább csak a kutyáddal.... Minden nap az egyik alap kérdésem, meg tudom-e oldani, hogy a három sétából legalább az egyik 45-60 p legyen. Ez az idő nem mindig csak arról szól, hogy megyünk és számoljuk a perceket, kilométereket, hanem, hogy nyugodtan akár meg-megállva nézelődünk, vagy a napfelkeltét csodálva, vagy a naplementét, vagy egy nagy lapulevél információt Omis számára. Szóval igen, fontos, mielőtt kitalálod, milyen menő fotózkodni a Kékestetején és nem kocsival jutnál fel odáig, gondold át, mennyire vagytok edzésben.

Mivel Omissal minden nap beiktatunk hosszabb meneteket, így egy 10 km-es túra nem okozhat gondot. Érzékelem mi az a pont, amikor kikapcsol és csak menetben van. Ezt meg kell figyelned Neked is. 

Tehát tegyük fel, már egy ideje figyelsz, hogy Blökid folyamatos "terhelésnek" legyen kitéve. Nem újdonság a számára a séta. Gondold ki, van-e a környékeden izgalmas hely, ahol Te is szívesen töltesz időt. Számold bele a kocsiutat, számold bele, mennyire van meleg. Nézd meg térképen van-e szintkülönbség, van-e kijelölt útvonal, mennyire látogatott az adott hely. Gondold végig mit tennél a táskádba. Én ezeket viszem magammal: víz, kutya kulacs, vagy tál - répa - kakis zsák, póráz, szájkosár (ha utaznátok tömegközlekedésen).

A Kékesre mi is így indultunk. 2 napot töltöttünk a Mátrában barátokkal. Első nap körbe néztük a terepet, felmentünk egy laza sétára a szállásunkkal szemben lévő hegyre, majd este ránéztünk az időjárás előrejelzésre. Lesz-e eső, mennyi, milyen meleg lesz lenn és fenn. Megmondom érdekes volt, fenn marha hideg volt. 

Reggel kutyák be a kocsiba és egy 20 perces út után megérkeztünk. Mi mindig használunk túrázoknak fejlesztett appot. Jó helyeken visz át és nem tévedsz el az ismeretlen terepen, még ha ismered is a jeleket, azért néha jól jön a plusz segítség. Tudtuk mennyit fogunk felfele menni, milyen szintkülönbséggel és tudtuk, nem lesz sokkal durvább, mint amiket eddig teljesítettünk. Időben több lesz és monotonabb, de nem a többszörös teljesítményt kértük a kutyáktól. Elindultunk és egy jó 500 m után éreztük, hogy kezdődik a hegymenet, ritmusosan de nem sietve, kontrolláltan haladtunk. Omissal mi a végén mentünk, ugyanis Ő alapból megfontoltabb, ill. voltak sziklás részek, ahol figyelni szerettem volna mennyire tartja magát stabilan. Mivel sokat tornázunk instabil eszközökön, tudom mi az a pont, amikor elmegy a kontroll és egy esetleges sérülésnek fenn áll a lehetősége. Azt is tudom, Omisnak mi az az arckifejezése, amikor tudom a pulzusa egekben, teste felmelegedett, így szüksége van egy kis visszanyugtatásra. Amúgy csak szólok, mi is ziláltunk.... Tudom ha beáll mögém, akkor tartalékon megy, lassan ideje a visszahűtésnek, ilyenkor megállunk nézelődünk csendben maradunk és egyszerűen teret adok neki. Amikor látom arca már nem vigyorgós, oldala mellkasa vissza állt, lassan újra elindulok. 2x kellett ezt megtennem, bocsánat 3x, mert egy kis csörgedező víz elcsalta és hagytam had pacsáljon, igyon. Így jön a következő kérdés, mikor adjak inni neki. Nem adtam. Ivott a patakból. Alapból pedig magas működéskor, amikor liheg a kutya nem fog inni, magától választja ezt, mert félre nyel. Jobb ha megvárod, visszaálljon a lihegése. De hidd el, Te előbb szomjazol meg, mint a Kutyid. Szóval haladtunk felfele.

Amikor felértünk, szinte úgy láttam, jobban alkalmazkodott a helyzethez mint én és totál fitt. Meglepett. Mivel a gondolataim és a látvány elcsalta a figyelmem, a kötelező fotózkodás után Instára ami nem maradhatott el, Omis teljesen pihentnek volt nyilvánítva. Ennek ellenére találtunk egy helyet, ahová leültünk. Elővettük a kutyatálakat, megtöltöttük vízzel. Ittak, de nem sokat. Majd kicsit elfeküdtek a napon. Így mi is elővettük a szendvicseket, müzliket. Több se kellett, Omis ott termett, de nálunk ebből nem kaphat, így ilyenkor jön a csoda répa, egészben. Adtam neki, végülis megnyerte, felmászott érte. Jó 30-40 percet ücsörögtünk, beszélgettünk, mindeközben a kutyák már pórázon, mert fenn több ember volt, mint a hegyre felfele.... sosem tudhatod ki fél a kutyusodtól, van-e rossz emléke, vagy találkoztok egy másikkal aki nem szeretne barátkozni, így ez a kis idő pórázon, úgy érzem nem volt megterhelő, amivel embertársainkat és a többi kutyást tiszteltük meg. Szóval, nem kell sarkosítani, elengedheted a kutyádat az erdőben, legyen visszahívható és legyél figyelmes, ha jön valaki fogd meg kösd meg, vagy csinálj út, de ne menjen oda máshoz, hacsaknem jelzést ad a másik fél ennek az ellenkezőjére. 

Oké, kutyákról le a póráz és indulás lefele. Mint az őrültek. Lefele amúgy szerintem sokkal rosszabb. Nem is értettem a kutyákat, de ők élvezték, hogy viszi a lejtő a feneküket. Omison ekkor már láttam a bal első lábát, hogy biceg... amúgy neki ez a gyenge pontja a csípődiszpláziáján kívül. Könyök diszpláziás is, így lefele, amikor a súly a mellső végtagokra megy és nagyobb terhelést kap, nyomódik. Nem volt vészes, ill. Omis nem az eszeveszett kutya akire rá kell szólni, mert nem veszi észre, hogy fáj, így az örömködés után ismét visszaállt a saját ritmusába.

Az idő ugyan annyi volt, mint felfele, kicsivel rövidebb, ezt is mindig számold bele. Lefele se itattunk. Leérkezéskor, amíg egyikünk a lángosért állt sorba, addig helyfoglalás közben újra elő az itatótálak. Ekkor már az volt a cél, hogy az autóba ami akkora már kicsit felhevült, ne a szintén túlhevült kutyával szálljunk be. 

Közben, az is érdekes volt, hogy a kutyus aki volt velünk, szintén nagyon jól bírta, nála viszont fenn áll a veszélye, hogy nem veszi észre, hogy túlhevíti saját testét. Imád elől menni, húz. Ebben az esetben a Gazdinak sokkal jobban kontrollálni kell a tempót és kényszer pihenőket iktatni. Kérlek Gazdi, ha kutyád agyból megy, ne kergesd még jobban és dobáld neki a fát. Ez a Blöki teljesen más mentalitás volt, mint Omis, mégis szépen tudtunk együtt haladni. Kell néha a húzóerő és kell bizony az is, aki vissza húzza a csapatot. 

Kiránduljatok bátran. Tájékozódjatok időjárásról, helyi szabályokról. Mi használtunk az erdő közepén kakis zacsit, ugyanis a túravonal közepére sikerült Ominak egy szép csomagot raknia. Legyünk tisztelettel másokra, legyen az ember, kutya, vadállat de a természetre mindenekfelett. Nem lehet gond, ha felépíted. Akkor lehet baj, ha eszetlenül a kanapé kutyádból kifacsarod a maximumot. Építsd fel, járj utána, gondolkodj.

U.i.: irány a természet! Másnapi sétánál, pedig ne sajnáld kutyád, kell az átmozgatás neki is, lazába kerüljetek egyet a környéken.....

Bár nem összehasonlítható az ember a kutyával, mégis elég szar érzés, amikor kijössz a boltból szippantasz egy mélyet a kinti levegőből, majd elsötétül minden és kapaszkodót keresel... hát valahogy így tudom leírni amikor légkondicionált, azaz túl hűtött helyről lépek ki az amúgy teljesen normális júliusi melegbe. Mert ugye ne lepődjünk meg, hogy meleg van... Lábam, amikor kiveszem a supot a vízből, majd átsétálok vele egy betonos részen és nem győzök térdemeléssel végig szökelni, mert szét égeti a lábamat.... ezeken a napokon, semmi dolgod nincs, mint átformálni a kutyádra érzéseidet.

Amikor versenyeztem, fontos volt, hogy a lovakat nyáron, ne csak kímélve tréningezzük, hanem a kicsit melegebb napszakban is megpróbáljuk, hiszen sosem tudhattuk, vajon versenyen milyen időtájban fogok starthoz állni. Természetesen nem azt jelenti, hogy a legnagyobb intenzitással dolgoztunk, hanem, hogy kondicionáltuk a szervezetet, hogy működését ne lepje meg egy esetleges meleg, hanem tudjon kompenzálni. Ezeket a határokat kell szerintem mindig kicsit távolítani, így a legnagyobb hőségben is tud a szervezet minimálisan a "balance" felé haladni. Sosem próbáltunk megfelelő időt "mesterségesen" előállítani, hisz ez becsapás, ideig-óráig fenntartható. 

Ha tehetjük Omissal, ilyenkor minél korábban, vagy minél később próbálunk sétálni, a napközbeni kötelezőt, pedig pár perc alatt letudni. Intenzitást a levegő hőmérsékletéhez mérjük. Reggel, bár igaz hajnalban is akár 30fok is lehet, mégis egy szokásos sétát megyünk, ha tehetjük egy kis pancsolást is közbe iktatva. 

Aztán akkor jön a kérdés, bekapcsoljam a légkondit, avagy sem?! - na igen, nem vagyok légkondi ellenes, de egyértelmű, ha a légkondink nincs karbantartva baktériumokat tud a levegőbe juttatni, a hideg fuvallat által pedig ízületeket érintő gyulladást is gerjeszthet. A kötőhártya gyulladás szinte elkerülhetetlen, amennyiben a helységben nem megfelelően van irányítva a levegő kifújása. Szóval, nem ellene vagyok, hanem az okos felhasználás mellett. A blog elején írtam, ha 5-10 fok különbség van a benti és kinti hőmérséklet között, ne lepődjünk meg, hogy összerogynak a térdeink. Így van ez kutyánál, ennyit nem tud változtatni szinte másodperc töredéke alatt. Szoktatni kell a Blökid a meleghez, nem pedig óvni. Félre ne értsd! Törekedj az egyensúlyra, nem azt mondom, hogy tűző napon futtasd....ne féltsd túl, csak figyeld meg. Turcsi orrú, hosszú orrú, ismered a kutyád fajtájának a jellegét?Vízi kutyus, inkább a hegyekben őrizte a nyájat, mekkora a bundája, miért akkora a bundája? Tedd fel ezeket a kérdéseket és meg fogod találni a választ, miért reagálhat a kutyát érzékenyen a különböző természeti tényezőkre. Ettől függetlenül én mindig törekszem, hogy Omis igenis találkozzon azzal, hogy nyár vagy tél van. 

Ahogy mi csináljuk:

Hajnalban ha tehetem, már becsukom az ablakokat, ha ez kicsit megcsúszik és dől be a meleg levegő, amíg sétálunk felkapcsolom a légkondit 25-26 fokra. Majd ha haza értünk, azonnal kikapcsolom. Ha Omis fürdött és vizes a bundája, a teraszon, ahova addigra már nem tűz be a nap és nincs óriási meleg, még hagyom, hogy szinte teljesen megszáradjon, ha erre nincs lehetőség a séta időtartamába iktatom be a száradást. Délben, szerencsémre a lakóhházak között már árnyék van, így a kötelező pisire 5-10 percet szánunk, figyelem Omist, mennyire érzi magát fittnek. A következő nagyobb séta az este, amikor a nap már lemenőben. Este kitárom az ablakokat, hogy frissülhessen a lakás. 

A kötelezőket nekem is meg kell említenem:

- ne hagyd a kutyát az autóban, 5 perc alatt az autó 3-4 fokot is melegedhet

- ha nincs a közeletekben, folyó, tó, ahol lafatyolhatna, vigylé magaddal vizet neki is

- betont mindig ellenőrizd, megégetheti a mancsokat, főleg a vízben kiázott mancsokat

- ha kinti Blökid van, figyelj az árnyékra, megfelelő friss víz pótlására, ne büntesd ha gödröt ásik...

- vigyázz a légkondi hőmérsékletére, ne ess túlzásba

Élvezzétek a nyarat, pancsoljatok és ne féljetek tőle! 

Pacsi

Hello Gazdi!

Tudnod kell, minden ami ilyesmi felületeken történik számomra teljesen ellentétes, viszont keresnem kellett rá egy "miért"- et, hogy neki álljak. Szóval...

Vágjunk bele!

A kérdésemre a válasz ott lapult, hogy piszkálgatva éreztem magam, amikor mások a történeteinkről faggattak. Omissal mit etetsz, milyen kullancs riasztót használsz, mennyit sétáltatod, hányszor viszed dokihoz, hogy sikerült lefogyasztanod... Aztán rájöttem, ez nem piszkálás, hanem a Gazdik próbálnak információt gyűjteni, hogy csinálják jól és olyantól próbálnak meg segítséget kérni, akiben megbíznak. Úgy éreztem ez amolyan misszióm lehet. Az én kommunikációs csatornám közted Gazdi és a Blökid között helyezkedik el. Láthatatlan szál, viszont az én célom, hogy a kutyusod jól érezze magát. Mindig az állatokat helyeztem magam elé, így hát így van ez a kutyatartókkal is.

Mielőtt folytatnám, szeretnék elnézést kérni, aki ezt a formájú kommunikációmat, nem érti, vagy túl józannak tartja, megesküdtem, ilyen leszek ha egy kutyaéletről van szó, nézze el nekem.

Rövidke történetünk (ugyanis szerintem Omiban még lehet még 1x ennyi..), 11 éve kezdődött. Egy levelet kaptam születésnapomra Szüleimtől, amiben az állt, "te kutya nélkül nem létezhetsz" - azt itt tudni kell, előtte vesztettem el Bigitte szintén beagle kutyusomat, ami akkor megviselt, a mai napig gondolkodom rajta és rájöttem, hol hibázhattam. 

Kiválasztottam. Hogy miért Őt, nem emlékszem, csak tartottam a kezemben, egy markomba belefért és már akkor nagyon kiegyensúlyozott volt. Nem sírt a többi után, elvolt magányosan. Bár otthon egy pumi lány, Luca várta. Luca utálta, nem értette, miért veszik el a terét. Luca egy örökbefogadott, mentett pumi kislány volt. Teljesen megrémülve mindentől és mindenkitől, így teljesen érthető volt, hogy kibillent. Omi nem akart vele játszani, csupán hozzá érni, érezni valami melegséget, valami szőröset. 

Most, hogy így leírtam rájöttem miért választottam és egy újabb "miért"-re is választ kaphattam az írás által. - igazából tetszik, hogy leírhatom... tök jó, mennyi emlék.... Vissza, hogyan esett a választás a leghúsosabb beaglere. Talán egyezünk, magányosan de mindig kapcsolódva valamihez, nyugodtan és átérezve mindent és mindenkit aki körülöttünk van, segítve, támogatva, megértve. Omi bármilyen közegbe mehet, nem kizökkenthető és jól tudja kezelni, jól tud alkalmazkodni az adott szituációkhoz. Hasonlóak vagyunk, ha mellettem van biztonságot érzek. 

Nos, elkapta a kezemet a sok gondolat. De az biztos, mesélek magunkról, hiszen sokat utaztunk, láttunk, voltunk betegek, történtek változások és ez mind hatással volt a kapcsolatunkra. Igen, kapcsolat. Számomra az egyik legértékesebb.

Pacsi

u.i.: csináltam egy kis közvélemény kutatást, semmi pánik, lesz tartalom általános, felelős kutyatartásról szóló témákkal...