Szerintem ez egy alapvető mentalitás. Szeretsz-e sétálni. Ha igen, egyedül, másokkal, akár a kutyáddal? Vagy inkább csak a kutyáddal.... Minden nap az egyik alap kérdésem, meg tudom-e oldani, hogy a három sétából legalább az egyik 45-60 p legyen. Ez az idő nem mindig csak arról szól, hogy megyünk és számoljuk a perceket, kilométereket, hanem, hogy nyugodtan akár meg-megállva nézelődünk, vagy a napfelkeltét csodálva, vagy a naplementét, vagy egy nagy lapulevél információt Omis számára. Szóval igen, fontos, mielőtt kitalálod, milyen menő fotózkodni a Kékestetején és nem kocsival jutnál fel odáig, gondold át, mennyire vagytok edzésben.
Mivel Omissal minden nap beiktatunk hosszabb meneteket, így egy 10 km-es túra nem okozhat gondot. Érzékelem mi az a pont, amikor kikapcsol és csak menetben van. Ezt meg kell figyelned Neked is.
Tehát tegyük fel, már egy ideje figyelsz, hogy Blökid folyamatos "terhelésnek" legyen kitéve. Nem újdonság a számára a séta. Gondold ki, van-e a környékeden izgalmas hely, ahol Te is szívesen töltesz időt. Számold bele a kocsiutat, számold bele, mennyire van meleg. Nézd meg térképen van-e szintkülönbség, van-e kijelölt útvonal, mennyire látogatott az adott hely. Gondold végig mit tennél a táskádba. Én ezeket viszem magammal: víz, kutya kulacs, vagy tál - répa - kakis zsák, póráz, szájkosár (ha utaznátok tömegközlekedésen).
A Kékesre mi is így indultunk. 2 napot töltöttünk a Mátrában barátokkal. Első nap körbe néztük a terepet, felmentünk egy laza sétára a szállásunkkal szemben lévő hegyre, majd este ránéztünk az időjárás előrejelzésre. Lesz-e eső, mennyi, milyen meleg lesz lenn és fenn. Megmondom érdekes volt, fenn marha hideg volt.
Reggel kutyák be a kocsiba és egy 20 perces út után megérkeztünk. Mi mindig használunk túrázoknak fejlesztett appot. Jó helyeken visz át és nem tévedsz el az ismeretlen terepen, még ha ismered is a jeleket, azért néha jól jön a plusz segítség. Tudtuk mennyit fogunk felfele menni, milyen szintkülönbséggel és tudtuk, nem lesz sokkal durvább, mint amiket eddig teljesítettünk. Időben több lesz és monotonabb, de nem a többszörös teljesítményt kértük a kutyáktól. Elindultunk és egy jó 500 m után éreztük, hogy kezdődik a hegymenet, ritmusosan de nem sietve, kontrolláltan haladtunk. Omissal mi a végén mentünk, ugyanis Ő alapból megfontoltabb, ill. voltak sziklás részek, ahol figyelni szerettem volna mennyire tartja magát stabilan. Mivel sokat tornázunk instabil eszközökön, tudom mi az a pont, amikor elmegy a kontroll és egy esetleges sérülésnek fenn áll a lehetősége. Azt is tudom, Omisnak mi az az arckifejezése, amikor tudom a pulzusa egekben, teste felmelegedett, így szüksége van egy kis visszanyugtatásra. Amúgy csak szólok, mi is ziláltunk.... Tudom ha beáll mögém, akkor tartalékon megy, lassan ideje a visszahűtésnek, ilyenkor megállunk nézelődünk csendben maradunk és egyszerűen teret adok neki. Amikor látom arca már nem vigyorgós, oldala mellkasa vissza állt, lassan újra elindulok. 2x kellett ezt megtennem, bocsánat 3x, mert egy kis csörgedező víz elcsalta és hagytam had pacsáljon, igyon. Így jön a következő kérdés, mikor adjak inni neki. Nem adtam. Ivott a patakból. Alapból pedig magas működéskor, amikor liheg a kutya nem fog inni, magától választja ezt, mert félre nyel. Jobb ha megvárod, visszaálljon a lihegése. De hidd el, Te előbb szomjazol meg, mint a Kutyid. Szóval haladtunk felfele.
Amikor felértünk, szinte úgy láttam, jobban alkalmazkodott a helyzethez mint én és totál fitt. Meglepett. Mivel a gondolataim és a látvány elcsalta a figyelmem, a kötelező fotózkodás után Instára ami nem maradhatott el, Omis teljesen pihentnek volt nyilvánítva. Ennek ellenére találtunk egy helyet, ahová leültünk. Elővettük a kutyatálakat, megtöltöttük vízzel. Ittak, de nem sokat. Majd kicsit elfeküdtek a napon. Így mi is elővettük a szendvicseket, müzliket. Több se kellett, Omis ott termett, de nálunk ebből nem kaphat, így ilyenkor jön a csoda répa, egészben. Adtam neki, végülis megnyerte, felmászott érte. Jó 30-40 percet ücsörögtünk, beszélgettünk, mindeközben a kutyák már pórázon, mert fenn több ember volt, mint a hegyre felfele.... sosem tudhatod ki fél a kutyusodtól, van-e rossz emléke, vagy találkoztok egy másikkal aki nem szeretne barátkozni, így ez a kis idő pórázon, úgy érzem nem volt megterhelő, amivel embertársainkat és a többi kutyást tiszteltük meg. Szóval, nem kell sarkosítani, elengedheted a kutyádat az erdőben, legyen visszahívható és legyél figyelmes, ha jön valaki fogd meg kösd meg, vagy csinálj út, de ne menjen oda máshoz, hacsaknem jelzést ad a másik fél ennek az ellenkezőjére.
Oké, kutyákról le a póráz és indulás lefele. Mint az őrültek. Lefele amúgy szerintem sokkal rosszabb. Nem is értettem a kutyákat, de ők élvezték, hogy viszi a lejtő a feneküket. Omison ekkor már láttam a bal első lábát, hogy biceg... amúgy neki ez a gyenge pontja a csípődiszpláziáján kívül. Könyök diszpláziás is, így lefele, amikor a súly a mellső végtagokra megy és nagyobb terhelést kap, nyomódik. Nem volt vészes, ill. Omis nem az eszeveszett kutya akire rá kell szólni, mert nem veszi észre, hogy fáj, így az örömködés után ismét visszaállt a saját ritmusába.
Az idő ugyan annyi volt, mint felfele, kicsivel rövidebb, ezt is mindig számold bele. Lefele se itattunk. Leérkezéskor, amíg egyikünk a lángosért állt sorba, addig helyfoglalás közben újra elő az itatótálak. Ekkor már az volt a cél, hogy az autóba ami akkora már kicsit felhevült, ne a szintén túlhevült kutyával szálljunk be.
Közben, az is érdekes volt, hogy a kutyus aki volt velünk, szintén nagyon jól bírta, nála viszont fenn áll a veszélye, hogy nem veszi észre, hogy túlhevíti saját testét. Imád elől menni, húz. Ebben az esetben a Gazdinak sokkal jobban kontrollálni kell a tempót és kényszer pihenőket iktatni. Kérlek Gazdi, ha kutyád agyból megy, ne kergesd még jobban és dobáld neki a fát. Ez a Blöki teljesen más mentalitás volt, mint Omis, mégis szépen tudtunk együtt haladni. Kell néha a húzóerő és kell bizony az is, aki vissza húzza a csapatot.
Kiránduljatok bátran. Tájékozódjatok időjárásról, helyi szabályokról. Mi használtunk az erdő közepén kakis zacsit, ugyanis a túravonal közepére sikerült Ominak egy szép csomagot raknia. Legyünk tisztelettel másokra, legyen az ember, kutya, vadállat de a természetre mindenekfelett. Nem lehet gond, ha felépíted. Akkor lehet baj, ha eszetlenül a kanapé kutyádból kifacsarod a maximumot. Építsd fel, járj utána, gondolkodj.
U.i.: irány a természet! Másnapi sétánál, pedig ne sajnáld kutyád, kell az átmozgatás neki is, lazába kerüljetek egyet a környéken.....
